Élettörténetek

Kíváncsiak vagyunk a Tiédre is!

Olyan emberekkel találkozhattok, akik megosztják saját tapasztalataikat, érzéseiket, örömüket vagy nehézségüket a munkájuk és magánéletük összehangolásában. Mi minden egyes írást szeretettel és tisztelettel fogadunk, hiszen egy másik ember életének egy szeletkéjét olvasva nem is lehet másképp. A történeteket, jelenjenek meg névvel vagy név nélkül, arccal vagy anélkül, vágatlanul tesszük közé. Nem célunk, hogy szépre retusált életeket mutassunk be, hanem a valóság szépségeiről, fájdalmairól, örömeiről vagy nehézségeiről olvashattok. Merítsetek belőle erőt, hitet és tapasztalatot és fogadjátok ti is szeretettel és tisztelettel!

Pechan Eszter gyógypedagógus,
a meseterápia és az állatasszisztált (kutyás) terápia módszer kutatója

“Az anatómia könyvem elején volt egy jó tanács a szerzőtől, miszerint, ha az őserdőben vagy, akkor mindig csak az előtted lévő liánra koncentrálj, sose nézd az összeset egyben, mert ijesztő lesz. Ez a gondolat rengetegszer segített már nekem.”

Mit csinálsz jelenleg, mivel foglalkozol?

Három gyermekünk van, Imi nyolc, Juli hat, Doma négy évesek. Igen csak aktív és soha nem unalmas életet élünk velük. Velünk él két terápiás kutyusunk is, Bodza és Jaffa. Jaffa már nyugdíjas éveit tölti, Bodza még eljár idősekhez terápiás foglalkozást tartani.

Gyógypedagógus vagyok, értelmileg akadályozottak pedagógiája-pszichopedagógia szakpáron végeztem. Munkahelyem a Budapest III. Tankerület Csalogány Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, EGYMI, Kollégium és Gyermekotthon, ami – ahogy a neve is mutatja- egy nagyon komplex ellátást nyújtó szegregált intézmény értelmileg akadályozott gyermekek és fiatalok nevelésére, oktatására. Félállásban dolgozom, nyolc csoportom van, hét a 9-12. évfolyamon és egy kakukktojás, az 1. b osztály.

élettörténet

Nyáron óriási lehetőséget kaptam, az ELTE Neveléstudományi Doktori Iskola Gyógypedagógia Programjának ösztöndíjas hallgatója lettem. Kutatási területem a szocioterápiás eljárások alkalmazása a gyógypedagógiai munkában. Szűkebben véve a Dr. Boldizsár Ildikó-féle alkotó, fejlesztő meseterápia és az állatasszisztált (kutyás) terápia szocio-emocionális fejlesztő hatását vizsgálom értelmileg akadályozott fiatalok körében.

Hogyan és honnan vezetett az utad ahhoz, amit most csinálsz, dolgozol?

15 éves koromban találkoztam először a Marczibányi téri Művelődési Ház Nyitott ajtó programján értelmileg akadályozott emberekkel és annyira rabul ejtett a világuk, hogy onnantól el sem tudtam képzelni nélkülük az életemet. Gimnáziumi éveim alatt önkéntesként jártam hetente egy alkalommal a jelenlegi munkahelyemre, a szünetekben pedig táboroztatásokon vettem részt velük. Főiskola alatt három éven át gyermekfelügyelőként dolgoztam, tíz fiú volt a csoportomban, ők bent laktak az intézményben, vagy kollégistaként hétközben, vagy gyermekvédelmi szakellátásban folyamatosan. Az volt az egyezség a szüleimmel, hogy addig dolgozhatok a tanulás mellett, amíg nincs utóvizsgám, így aztán ők voltak a motiválóim.

Hogyan képzelted el magadat gyerekkorodban, milyen felnőttnek?

Nem sok emlékem van arról, hogy mi szerettem volna lenni korábban. Ami talán meglepő, hogy sosem szerettem babázni, egy babám sem volt, inkább fára másztam, autóztam, fociztam. Mégis nagycsaládos anyuka és pedagógus lett belőlem. Erre egész biztosan nem gondoltam kislányként.

Milyen területen van nehézséged, amikor a munkádat/karrieredet és a magánéletedet/családodat kell összeegyeztetned?

Talán a logisztika a legnehezebb és hajlamos vagyok előre szorongani olyan dolgokon, amik még meg sem történtek, aztán később kiderül, hogy többségük nem is fog. Ezen szeretnék változtatni, próbálok tudatosabban gondolkozni. Szerencsém van a férjemmel, mert ő teljes értékű szülőként van jelen a gyermekeink életében,

abban maradtunk amikor összeházasodtunk, hogy inkább kevesebb pénzből gazdálkodunk és többet vagyunk együtt.

Van egy működő stratégiád ezekre, vagy a spontaneitás az állandó barátod ezekben a helyzetekben?

Igazi tervezgetős típus vagyok, mindenre van egy táblázatom “A” és “B” tervekkel. Ezt le akartam építeni, de végül rájöttem, hogy biztonságot ad a kezdeti időszakban és ha majd gyakorlottabb dolgozó anyuka leszek, akkor nem vágyom ennyire arra, hogy mindenre legyen előre megtervezett megoldásom.

Van-e példaképed vagy olyan fontos személy aki segített Neked példájával vagy tanácsával, amikor döntési helyzetbe kerültél a munkád és a magánéleted összehangolása során?

Van egy baráti köröm, édesanyákból áll, tizenöten vagyunk benne. Napi kapcsolatban vagyunk évek óta, hasonló korú gyerekekkel, rengeteget jelent a támogató jelenlétük és az, hogy milyen színesen lehet megoldani hasonló élethelyzeteket. Mindegyikünk megoldása más, abban támogatjuk egymást, ami egyénileg a legjobb, hiszen mi magunk is annyira mások vagyunk.

élettörténet

Több példaképem is van, most talán Dr. Boldizsár Ildikót emelném ki, aki három gyermek felnevelése mellett tudományos és gyakorlati munkát is végzett, méghozzá olyat, amivel hozzájárult más emberek lelki gazdagodásához, megsegítéséhez. Számomra ő a “Főboszorkány” -mert az egy nagy tévedés, hogy a boszorkányok mind gonoszak!-, akitől még remélhetően rengeteget tudok tanulni.

Milyen tevékenységekből töltődsz fel?

Három éve része az életemnek a mozgás. Egy női stúdióba járok tornázni, ez az, ami nagyon feltölt, kikapcsol, levezeti a napi stresszt, bár most télen sajnos ritkán jutottam el, de így a tavasz kezdetén újra rendszeressé szeretném tenni.
A téli félév zárásánál nagyon kimerültem, akkor rászoktam arra, hogy elalvás előtt húsz-harminc percet befelé fordulással töltök.

Nagyon szeretem még a vasárnap délutánokat is, amikor bekuckózunk a családdal és közösen megnézünk egy filmet.

Tudatosság. Mi jut eszedbe erről a szóról?

A tudatosság… Azért mosolygok ezen, mert egy igazán központi fogalommá vált november óta, mióta újra dolgozni kezdtem. Inkább úgy fogalmaznék, hogy

törekszem rá, igyekszem tudatosan elválasztani az egyes területeket, a családdal töltött időben csak rájuk koncentrálni, se a munka, se a kutatás ne férkőzhessen be a gondolataimba, ugyanakkor a munkahelyemen és az iskolában is próbálom elengedni az itthoni feladatokat.

Van-e valami olyan készséged, ami az otthon töltött évek alatt teljesedett ki benned és jól használod a munkahelyeden, amikor visszatértél, és fordítva, van.e olyan készséged, ami a munkahelyeden erősödött meg benned és az otthoni időszakban is használni tudtál vagy fogsz?

Az egyik legnagyobb áldás a munkámban az a szemlélet, amit azonnal megtanulsz, ha a gyógypedagógiai terén dolgozol, hogy minden gyermeket úgy fogadsz el, ahogyan van, nem a gyengeségeit nézed, hanem az erősségeire építesz.

Az anatómia könyvem elején volt egy jó tanács a szerzőtől, miszerint, ha az őserdőben vagy, akkor mindig csak az előtted lévő liánra koncentrálj, sose nézd az összeset egyben, mert ijesztő lesz. Ez a gondolat rengetegszer segített már nekem.


Az itthon töltött nyolc év alatt az idő hatékony beosztását tanultam meg, szerintem sokkal jobban osztom be most az időmet, mint akkor, amikor még nem volt családom. A másik fontos hozománya ennek az időszaknak az, hogy mélyebben és egy teljesen más szemlélettel tudok a rám bízott gyermekek, vagy fiatalok szülei felé fordulni, átérezni a nehézségeiket és együtt örülni az elért sikereknek.

Mi az, amire büszke vagy magaddal kapcsolatban?

Ez a legnehezebb kérdés. Nem tudom, hogy lehet-e olyan dolgokra büszkének lenni, amik adottságok, vagy kapott erősségek. Inkább úgy fogalmaznék, hogy

örömmel tölt el, hogy a gyerekeim mernek különbözni és úgy érzem, nyitottak a világ azon részeire is, amitől sokan elfordulnak.

Természetes nekik beszélgetni a demens idősekkel az idősek otthonában, együtt játszani, beszélgetni értelmileg akadályozott emberekkel, félretenni a kapott ajándékokból, finomságokból olyanoknak, akiknek nem jut.

Vannak-e terveid a következő 10 évre?

Folyamatosan tervezek.

Van két stabil bástyám, a családom, főképpen a férjem, aki mindenben támogat és a munkahelyem, ahol életem nagyobbik felét eltöltöttem. Mindkettőt véglegesre terveztem. :) Az állandóság mellett viszont folyamatos változásban vagyok, szeretném befejezni a kutatásom, aztán folytatni egy következő lépcsővel.

Szeretném, ha hasznosítani tudnánk a munkahelyemen és kidolgozhatnánk egy olyan komplex szocio-emocionális fejlesztő programot a fiataljaink számára, ami megkönnyíti az intézményünkből kilépve társadalmi részvételüket.

Hogyan látod magadat 5 év múlva? És milyen a vágyott képed 5 évvel későbbi önmagadról?

Öt év múlva szeretnék magam mellett tudni egy olyan nagyfiút, aki kamaszként is tudja kihez fordulhat, egy olyan iskolás lányt, aki továbbra is mer önmaga lenni, és egy kisiskolást, aki megőrizte azt az alapvető jókedvet és szabadságot, amivel született, rájuk szeretnék mosolyogva nézni a férjemmel együtt. Sajnos öt év múlva Bodza és Jaffa kutyus már biztosan nem lesznek velünk, helyükre egyelőre nem tudok más terápiás kutyát elképzelni, pedig biztosan lesz négylábú társunk akkor is. A főnökömmel, Dr. Kántor Gézánéval pont öt éves tervet képzeltünk el a munkahelyemen az alkotó, fejlesztő meseterápiás programunk teljes intézményre való adaptálására, remélem, valóra is váltjuk. Nagyon jó lenne a disszertációt is megírni addigra. Szóval öt év múlva ugyanezt az életet képzelem el magamnak, ugyanezekkel a szereplőkkel, csak pár liánnal beljebb.

Szomorú hír, hogy az interjú megjelenése előtt pár nappal Jaffa kutya már az égi mezőkről figyeli gazdáját és családját.

Szeretnéd te is megosztani a saját történetedet? Meg akarod mutatni, milyen tevékenységet hangolsz össze a magánéleteddel, családoddal? Vedd fel velünk a kapcsolatot és a válaszemailben elküldjük a tudnivalókat!