Élettörténetek

Kíváncsiak vagyunk a Tiédre is!

Olyan emberekkel találkozhattok, akik megosztják saját tapasztalataikat, érzéseiket, örömüket vagy nehézségüket a munkájuk és magánéletük összehangolásában. Mi minden egyes írást szeretettel és tisztelettel fogadunk, hiszen egy másik ember életének egy szeletkéjét olvasva nem is lehet másképp. A történeteket, jelenjenek meg névvel vagy név nélkül, arccal vagy anélkül, vágatlanul tesszük közé. Nem célunk, hogy szépre retusált életeket mutassunk be, hanem a valóság szépségeiről, fájdalmairól, örömeiről vagy nehézségeiről olvashattok. Merítsetek belőle erőt, hitet és tapasztalatot és fogadjátok ti is szeretettel és tisztelettel!

Anikó, 37 éves, háromgyerekes családanya

“Gyerekek előtt is tudatos voltam, csak akkor ez annyira nem volt hangsúlyos bennem, mióta anya lettem, sokkal inkább tudatában vagyok a saját tudatosságomnak…”

Meséld el pár mondatban, jelenleg mit csinálsz, mivel foglalkozol.

Gyes-en vagyok a harmadik gyerekünkkel szeptember elsején térek vissza főállásban végzett hivatásomhoz. Addig egy irodalmi ügynökség kreatív tanácsadójaként programokat szervezek, illetve a PhD disszertációm megírásához szükséges kutatást folytatom és ehhez kapcsolódó publikációkat írok, előadásokat tartok.

Hogyan és honnan vezetett az utad ahhoz, amit most csinálsz, dolgozol?

A gimnázium után rögtön felvettek a jogi egyetemre, majd a Legfőbb Ügyészségen töltött szakmai gyakorlat után evidens volt, hogy büntetőjogi területen, de nem ügyvédként szeretnék jogi munkát végezni. Pár hónap jogi tanácsadóként, illetve a gyerekek születésével és gondozásával eltöltött idő kivételével azóta a közszférában dolgozom.

Az irodalmi ügynökség tagja közül kettővel Lackfi János kreatív írás óráin ismerkedtünk meg, Szepesi Dóra pedig egyikőjük meghívására csatlakozott negyedikként hozzánk.

Hogyan képzelted el magadat gyerekkorodban, milyen felnőttnek?

Ha munka szempontjából kérdezed, akkor íróként, ha magánemberként, akkor kb. ilyennek mint most, csak több külföldi élettapasztalattal. Sosem akartam végleg elhagyni Magyarországot, de ha a férjem támogatóbb lenne e tekintetben, akkor családosként is éltem, élnék külföldön pár évet. Egyetemistaként és doktorandusz hallgatóként egy-egy évet eltöltöttem Németországban, illetve Svájcban, s mindkettőből rengeteget profitáltak magánemberként és szakmai tekintetben is, ezért fontos számomra, hogy a gyermekeimnek is hasonló lehetőségeket biztosítsak.

Milyen területen van nehézséged, amikor a munkádat/karrieredet és a magánéletedet/családodat kell összeegyeztetned?

Miután a gyerekek mellett mindig csak részmunkaidőben – jellemzően óraadó egyetemi oktatóként vagy projektszerűen – dolgoztam, így nem tapasztaltam különösebb nehézséget. Ez szeptember elsejétől bizonyára változni fog, de igyekszem erre tudatosan felkészülni. Például segítséget fogok keresni házi munka végzés terén és kell valaki, aki el tud menni a gyerekekért, ha a tárgyalás elhúzódik és én nem érek oda értük időben. Férjemre sajnos minimálisan és mindig előre szervezetten támaszkodhatom csak a hétköznapok menedzselésében.

Van egy működő stratégiád ezekre, vagy a spontaneitás az állandó barátod ezekben a helyzetekben?

Szerencsére a most végzett munkáim nagyobb része otthonról, bármikor végezhető. Írni, emaileket megfogalmazni tudok család mellett is. Amikor pedig más helyszínen, emberekkel kell találkoznom munkaügyben, akkor általában az volt a megoldásom eddig, hogy vittem magammal a gyerekeket, ahova csak tudtam (pl. irodalmi megbeszélés stb.), de nyilván egy konferencia esetében ez kizárt. Ilyenkor korábban nagymamámat vagy édesanyámat vontam be, akik nagyon szívesen és erejükön felül segítenek mindenkinek, aki kéri tőlük vagy édesanyám azon is, akin csak látja, hogy szüksége van rá. Sajnos ezen tulajdonsága miatt viszont túlságosan leterhelt, ezért sokszor fizikálisan sem opció az, hogy az én gyerekeimre vigyázzon, illetve zsúfolt mindennapjait és hétvégéig látva én nem akarom megkérni erre, mivel szeretném, ha több idő jutna magára, pihenésre, kikapcsolódásra. Más nagyszülőre egyáltalán nem számíthatunk, babysittert pedig eddig nem akartam fogadni, amíg ilyen-olyan módon meg tudtam oldani ezeket a helyzeteket.

Ősztől ez mindenképp másképp kell, hogy legyen, ami nekem nagy váltás lesz, lelkileg még készülnöm kell rá. Az viszont mindenképp megnyugtató, hogy lakókörnyezetünkben, a XIII. kerületben lévő intézmények (családi napközi, óvoda, iskola) dolgozóiban maradéktalanul megbízom: úgy érzem sikerült mindenhol olyan gondozókat, óvó néniket, dadusokat, tanárokat kifognunk, akikre nyugodt szívvel bízom a gyermekeimet, mert nagy szeretettel, türelemmel és kreativitással fordulnak a rájuk bízott gyerekek felé.

Van-e példaképed vagy olyan fontos személy aki segített Neked példájával vagy tanácsával, amikor döntési helyzetbe kerültél a munkád és a magánéleted összehangolása során?

Anyukám annyiban, hogy mindig nagyon türelmes és családközpontú volt. Sosem éreztem azt, hogy ne lenne ránk ideje, amikor szükségünk volt rá. Külföldön élő, illetve itthon, de sokat dolgozó és a kisgyerekek iránt kevés türelmet, rugalmasságot mutató férj mellett, majd később elvált anyukaként nevelt minket, miközben a pályáján nagyon sikeres és kedvelt volt. Hozzá kell tennem, hogy édesapám az unokáival már abszolút a gyerekekre koncentráló, minden őrültségre kapható, fáradhatatlan nagypapa volt, csak sajnos harmadik gyermekem születése előtt nem sokkal, teljesen váratlanul meghalt. A szomszédunkban lakó nagyszüleim nagy szerepet játszottak az életünkben, ennek minden előnyével és hátrányával.

Tény, hogy arra, amilyen anyuka és szülőtárs vagyok, nagy hatással volt anyukám és nagymamám példája.

Milyen tevékenységekből töltődsz fel?

Beszélgetés, olvasás, kulturális programok.

Tudatosság. Mi jut eszedbe erről a szóról?

Gyerekek előtt is tudatos voltam, csak akkor ez annyira nem volt hangsúlyos bennem, mióta anya lettem, sokkal inkább tudatában vagyok a saját tudatosságomnak.

A munkámban, feladatvégzéseimben nagyon tudatos vagyok, anyaként viszont inkább ösztönös vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy jó mintát kapva otthonról, azt ösztönösen használó és a modern pedagógiai irányelveket saját családunkra adaptáló szülő vagyok.

A gyereknevelésről szóló szakkönyvek sosem kötöttek le igazán, sokkal jobban szeretek megfigyelni, illetve a saját gyerekkoromból, a gyerekként megélt érzéseimből, vágyaimból,  motivációimból építkezni, valamint más szülőkkel beszélgetni, semmint több száz oldalas elemzéseket elolvasni és feltétel nélkül magunkra erőltetni.

Van-e valami olyan készséged, ami az otthon töltött évek alatt teljesedett ki benned és jól használtad a munkahelyeden, amikor visszatértél, és fordítva, van e olyan készséged, ami a munkahelyeden erősödött meg benned és az otthoni időszakban is használni tudtál?

Anyaként sokkal jobb érdekérvényesítő lettem, kevésbé vagyok gátlásos, halogató konfliktushelyzetek felvállalásában és megoldásában. Valamint a kisgyerekekkel való kommunikációt már alkalmazom felnőttekre is: türelmesebb vagyok és részletesebben magyarázok akkor is, ha egyébként legbelül azt gondolom, hogy már rég értenie kellene a másiknak, amiről szó van. Mint ahogy egy gyerekre nem vágok arcokat vagy horkanok fel, ha értetlen, így már próbálok felnőttekkel is faarccal, megjegyzések, gunyorosság nélkül türelmes maradni.

Mi az, amire büszke vagy magaddal kapcsolatban?

Szerintem nagyon rá tudok hangolódni másokra, odafigyelek apróságokra és könnyen észreveszem, hogyan tudnék másoknak segíteni. Érdekelnek az emberek és valódi odafigyeléssel beszélgetek másokkal, s később emlékszem is az ott elhangzottakra.

Szeretek programokat szervezni és odafigyelek mindenkire a társaságból.

Vannak-e terveid a következő 10 évre?

A külföldi terveimet nem engedtem el, mert szeretném, ha a gyerekeimnek lenne ilyen tapasztalata és nagyobb önbizalommal, természetességgel közlekednének más nyelvek, kultúrák és országok között, mint az én generációm akár.
A fő munkahelyemen szeretnék kommunikációval foglalkozni és a munkáltatóm pozitív imidzsének kialakításában, s ennek megtartásában háttérmunkásként dolgozni.
Szeretném, ha az írást végre komolyabban venném és nem lennék lusta tudatosan dolgozni az ezzel kapcsolatos ötleteimen.

Hogyan látod magadat 5 év múlva? És milyen a vágyott képed 5 évvel későbbi önmagadról?

Remélem, hogy sem a gyerekek, sem a házasságom és én magam sem látom kárát annak, hogy visszamegyek főállásban dolgozni. Szeretném, ha öt év múlva elmondhatnám magamról, hogy megírtam a PhD-t, jogászként fontos és hatékony munkát végzek, s emellett tudok időt és energiát szánni az írásra, az irodalmi programokra is.

Szeretnéd te is megosztani a saját történetedet? Meg akarod mutatni, milyen tevékenységet hangolsz össze a magánéleteddel, családoddal? Vedd fel velünk a kapcsolatot és a válaszemailben elküldjük a tudnivalókat!